Pedig biztosan vettem kaprot. Hová a manóba tudtam
elpakolni? A hűtő 3 fiókjának egyikében sincs. A kosárban nem maradt. Vízbe nem
tettem, különben itt állna az asztalon. Meg lehet persze enni a harcsapaprikást
túrós csuszával kapor nélkül is, de nem az igazi.
Valami por hullik a konyhában, sárgás-fehér színű és…
- Hapci, hapci!- és igen prüszkölnöm kell tőle. Mi a
csuda lehet ez?
Felnézek, mert fentről jön, az biztos. Csipet Ella fenn
ül a konyhaszekrény tetején, halál nyugiban lóbázza a lábát és szórja ki a
fehér borsomat a zacskóból.
- Hapci! – tüsszentek ismét – Szia Ella! Te mit csinálsz
ott fönn?
- Hívtál. Illetve úgy éreztem a segítségemre van
szükséged.
- Hát nem is tudom. Hapci! Nem hagynád ezt abba?
- Mit?
- Hogy szórod ki a borsomat?
- Ez a borsod? Olyan szép színe van, mint a virágpornak.
Azt gondoltam, örömet szerzek vele neked.
- Persze, nagyon örülnék, ha virágpor lenne, de ez bors.
- Ó!!! Bocsánat. Na, akkor kell az a kapor, vagy sem?
- Attól függ, hogyan szeretnéd előteremteni?
- Hát, varázsolok neked.
- Nem, az annyira nem jó ötlet.
- Jó vagy nem jó, ha egyszer ottfelejtetted a
zöldségesnél, amit vettél, akkor nem látok más megoldást.
- Ott felejtettem a zöldségesnél?
- Hááát, a paradicsomos zacskó alatt volt.
- És miért nem szóltál?
- Mert nem voltam ott. Csak láttam.
- Ismét kérdem, kérsz kaprot?
- Najó, kérek.
- Akkor maradj csendben egy kicsit.
- Hapci!
- Mondom, maradj csendben.
- Próbálok.
Azzal lekászálódik a szekrény tetejéről, előveszi a
varázsfonalait, leül a konyha közepére a bors-szőnyegre, és mormol.
A mosogatóból szép nagy csokor kapor kezd kinőni, a
csempék közül pedig, mik azok? Nem kukacok; gyalult tök-szeletek potyognak a
munkaasztalra! Míg Csipet Ella elégedetten nyugtázza a szép kaprot, én azon
kapom magam, hogy igyekszem észrevétlenül összegyűjteni a temérdek gyalult tök
csíkot, de persze nem sikerül. Lebukom.
- - Te mit szedsz? - kérdi Csipet Ella.
- Ha jól sejtem; gyalult tököt - mondom zavartan.
- És az hogy került ide?
 |
| Csipet Ella |
- Szerintem te varázsoltad.
- Én? – kerekedik el a szeme.
- Teljesen úgy tűnik.
- Az lehetetlen.
- Itt van, vagy nincs?
- Mire gondoltál, miközben varázsoltam?
- Kapros tökfőzelékre - vallom be alig hallhatóan.
- Megint bele ütötted az orrodat.
- De hát én nem tudok varázsolni!
- Mégis mindig sikerül. Emlékezz a pontyokra.
- Emlékszem. Lehet azt elfelejteni?! De akkor is, én nem
szólhatok bele.
- Ha nem szólhatnál bele, nem lennének itt a tökjeid.
- Az én tökjeim? Szépen vagyunk!
- Nem is én gondoltam rájuk!
- Jól van na, ezen ne veszekedjünk. Itt vannak, majd lesz
belőlük finom tökfőzelék, kapor is van bőven, úgyhogy semmi vész.
- Azért én nem értem miért pont mindig velem történik
ilyesmi. Ezért vagyok elfuserált tündér.
- Hopp! Valami eszembe jutott. Nem lehet, hogy csak
túlérzékeny vagy? Érzékenyebb, mint a többiek? És az is megtörténik a
varázslataid közben, amit nem te kívánsz, hanem bárki, aki ott van a közelben?
- Bárki nem lehet, csak olyan, aki közel áll hozzám.
- Najó, van valaki otthon olyan, aki közel áll hozzád?
Csipet Ella-nem akarok hinni a
szememnek, de elpirul…
- Hacsak nem a Varázsló Béla - mondja végül.
- Ló Béla?
- Varázsló Béla! Ha lehet, akkor együtt játszunk, meg
gyakorolunk. Úgy értem varázsolni. Legutóbb, amikor pöttyös zebrára
koncentráltam, sikerült egy rakás pityókás Zorbát varázsolnom. De nem kérdeztem
meg, mire gondolt közben. Talán mégsem vagyok annyira elfuserálva? Most mennem
kell. További szép napot! Sok szerencsét a harcsa paprikással meg a tökkel.
- Köszönöm. Sok szerencsét!
