CSIPET ELLA - KIRÁNDULÁS 2.

Előveszi zsebéből a selyem-fonalait. Csipet Ellának nem varázspálcája van, hanem 7 selyem zsinórja, a szivárvány színeiben. Amikor varázsol, előbb koncentrál, aztán végighúzza a zsinórjait a földön, asztalon, vizen, akárhol, és aztán jön a varázslat, vagy általában a meglepetés. Már koncentrál is. Törökülésben ül a parton, a szeme csukva, szája alig mozog, de mormol valamit. Én is koncentrálok, a pontyfilére, amit készen szerettem volna megvásárolni a csarnokban.

Ebben a pillanatban mozdulnak a selyem-fonalak. És a patakból egy pici tó keletkezik, melyben nyüzsögnek a nem túl nagy pontyok. 

Egymásra nézünk, mindketten hitetlenkedve. Végül Ella szólal meg:

- Bele ütötted az orrodat?

- Én? Mibe?

- Hát a varázslatomba.

- Tudok én olyat?

- Azt hiszem. Talán. Mire gondoltál miközben dolgoztam?

- Hát…. pontyfilére, meg a csarnokra.

- Na tessék, te fuseráltad el! - mondja durcásan.

- Nincs itt semmi elfuserálva, pontosan pontyot szerettem volna.

- Én meg pisztrángot.

- Szerintem örüljünk annak, ami van. Különben is mit várhat az ember egy végállomástól? Legközelebb hamarabb kiszállunk. Mondjuk az utolsó előtti állomásnál. Ki tudod őket csiribízni a tóból? Nálam semmi erre alkalmas eszköz nincs.

- Egy vödröd csak akad a kocsiban.

- Nem hiszem. Ide nézz, van itt egy mentőláda. Kiszedem belőle, ami benne van és akkor ebbe tudjuk tenni a halakat.

- Hadd nézzem! - és tüzetesen megvizsgálja alulról és fölülről, belülről és kívülről. - Azt hiszem pont jó lesz.

- És vajon, hogy mennek bele a halak a dobozba?

- Azt bízd rám, menjél nyugodtan és szedjél egy kis gyermekláncfüvet.

- De semmi varázslat, ugye?

- Nem ígérhetek semmit.

- Nem kell megígérned, csak ne csináld. Rendben?

- Persze.

Csipet Ella

Már egy órája szedem az gyermekláncfüvet, meg a csalánt, az jó lesz levesnek. Aztán más virágokat is csokornak, majd az asztal közepére. Végül feltűnik Ella, és egy zebrát vezet az egyik kezével, másik kezében üresen himbálódzik az üres mentőláda.

- Jaj nekem - szakad ki belőlem. - Zebrára semmi receptem sincs. És most bele sem szólhattam, mert ott se voltam és még csak nem is gondoltam zebrára.

-Ő itt Zénó, mondja Ella és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

- Jutka - mondom - örvendek! És hol vannak a halak?

- Elúsztak, amikor a tó visszaváltozott patakká. Zénó megpróbált nekem segíteni kihalászni őket, de végül rácsapódott a lábára a mentőláda és mire segítettem neki leszedni, már egy huncut hal sem volt sehol.

- És akkor most mi lesz a vacsora? - igazság szerint egy pillanatra Zénóra gondoltam, aztán elszégyelltem magam.

- Megyünk a csarnokba - mondja Ella könnyedén.

- És Zénóval mi lesz?

- Őt elvisszük egy darabon hazafelé, aztán kitesszük.

-Valóban? Egy autóstoppos zebra, aki Gödöllő környékén lakik.  Remélem, befér a kocsiba.

Ella bepattan mellém, az anyósülésre, Zénó valahogy hátra kerül, az ajtókat mindkét oldalon be lehet csukni, tehát benn van.

hamarosan folytatjuk...

CSIPET ELLA - KIRÁNDULÁS 1.

Csipet Ella nem mindennap csatlakozik hozzám. Tulajdonképpen képtelen lennék megmondani, milyen alkalmak során bukkan fel, de néha megjelenik és akkor furcsán alakul az a nap.

Péntek reggel az autómban vezettem a munkahelyem felé, amikor megjelent mellettem az ülésen. Be is volt kötve, ahogy kell.

- Mit csinálsz ma? - kérdezte.

- Tudod, most van a születésnapom, amit pár családtagommal szeretnénk megünnepelni, és meghívtam őket vasárnapra. Gondoltam erre készülök fel, bevásárolok és készítek finomságokat.

- Ajándékot is fogsz kapni?

- Remélem, mindig valami meglepetéssel készülnek.

- Az jó, lesz sok gyümölcsöd, meg békád, meg kukacod - mondta elégedetten hátradőlve.

- Őszintén szólva én abban reménykedem, hogy másféle meglepetéseket kapok. Miért gondolod, hogy sok békát kapnék?

- Nálunk az erdőben az én barátaim ilyen, azt hiszem egészségesnek mondott dolgokat szoktak hozni. A mókus mogyorót, a gólya békát, a rigó kukacot, a madarak 1-1 szem olívabogyót vagy meggyet, vagy ami éppen terem. Szerencsére az elfuserált tündéreket legalább úgy megünneplik, mint a nem elfuseráltakat.

- Miért mondod mindig, hogy te elfuserált tündér vagy?

- Mert az vagyok - megadóan bólogat. - Néha sikerülnek a varázslataim, néha nem. Néha egészen más varázslat kerekedik abból, amit szerettem volna. Legutóbb egy sereg bárányfelhőt szerettem volna az égre varázsolni és helyette iszonyú füst keletkezett, viszont sokkal élesebben sütött a nap. Végül is szép volt nagyon, de nem az, amit szerettem volna.

- És hozzám miért csatlakoztál?

- Az a dolgom, hogy segítsek neked.

- Miben is?

- Hát, amibe bele fogsz. Most ebben a Csipet ügyben. Bár az igazat megvallva nem pontosan értem mi is ez?

- Komolyan mondod, hogy te tudsz nekem segíteni, aki - már ne is haragudj meg érte, de - össze-vissza varázsol! Ha makarónit szeretnék főzni, rántott csirke lesz, vagy sült béka? Ha tényleg segíteni akartok, miért nem egy nem elfuserált tündért küldtek nekem?

- Mert mind foglalt. Én vagyok csak szabadon és történetesen a nevünk is megegyezik. Tudod, én vagyok a Csipet Ella.

- Rendben Csipet Ella, akkor ma hogyan segítesz nekem?

- Hát elkísérlek bevásárolni például. Hová megyünk?

-A csarnokra gondoltam.

- Sejtettem. A végletekig unalmas egy hely. Egy teljes sor azoknak, akik nem szűkölködnek, egy sor a pór népnek és mindenféle vicik-vacak a külföldieknek - ilyenkor bájosan lebiggyeszti a szája szélét.

- Jó, hát szerinted hova menjünk?

- A végállomásra.

- Milyen végállomásra? Ez nem vonat vagy távolsági busz, hanem egy autó. Oda megy, ahová vezetem.

- Jó, akkor vezesd a végállomáshoz, légy szíves.

- Rendben. És az hol van?

- Te csak vezess és én majd szólok, ha megérkeztünk.

- Jó, de ígérd meg, hogy nem lesz útközben semmi varázslat. Csak a biztonság kedvéért, rendben?

- Rendben. Nem is akartam - és oldalról rám pislant.

- Még mindig nem vagyunk ott?

- Már nincs messze.

- Honnan tudod?

- Hát az illatokból. Határozottan állíthatom, hogy közeledünk - bíztat.

Még vagy tíz percig vezetek, kiértünk a városból, erdős, akácos részen haladunk.

- Itt fordulj be balra! És itt állj meg kérlek.

Csipet Ella

Kiszállunk. Egy nagy rét mellett állunk, balra akác-erdő. A réten millió virág szárazsággal küzdve, de pompás színekben. Ella már szalad is befelé a rétre.

- Gyere, gyermekláncfű, - kiabálja boldogan - ebből remek salátát fogsz csinálni.

- Mit is képzeltem, naná, hogy innen gyűjtjük be a vacsorára valót.

- Odanézz, ott van egy patak is a tisztás végében.

- Nem kérek békát és a vendégek sem!

- Gyere, legalább nézzük meg - és már fut is, ahogy a lába bírja, hátra se néz, követem-e.

-Ella! Csipet Ella! - kiabálok utána, de már ott liheg a patak partján egy hatalmas fűzfa alatt.

- Hát ez nem sok - és pár apró halra mutat a vízben. - Mégiscsak varázslat kell.

- Nem!

- De!

- Nem! Emlékezz a múltkorira. Csak egy vacak csokor petrezselyemre lett volna szükségünk és növesztettél egy óriási gingko biloba fát, ami el se fért a konyhában. Még jó, hogy mire jöttek a vendégek, végül sikerült valahogy eltűntetned.

- Az véletlen baleset volt, és végül sikerült helyrehoznom.

- Nem akarok ámbrás cetet látni fuldokolva ebben a cseppnyi kis patakban.

- Nem is arra gondoltam, hanem pisztrángra.

- A múltkor is csak petrezselyemre gondoltál.

- Arra akartam, de elkalandoztak a gondolataim és egy jó nagy csokor petrezselyem kúszott be mindig a fejembe a pár szál petrezselyem-levél helyett.

- Akkor azt mondd meg, hogy lett belőle végül egy Kínában honos hatalmas fa?

- Hát, azt nem tudnám pontosan megmondani.

- Na ettől féltem. Nem kérek pisztrángot! - könyörgően néz rám, ahogy csak ő tud.

- Na jó, de amíg koncentrálsz, mindig járjon a fejedben, hogy kicsi legyen.

- Jó.

folytatása következik... :)