CSIPET ELLA - KIRÁNDULÁS 1.

Csipet Ella nem mindennap csatlakozik hozzám. Tulajdonképpen képtelen lennék megmondani, milyen alkalmak során bukkan fel, de néha megjelenik és akkor furcsán alakul az a nap.

Péntek reggel az autómban vezettem a munkahelyem felé, amikor megjelent mellettem az ülésen. Be is volt kötve, ahogy kell.

- Mit csinálsz ma? - kérdezte.

- Tudod, most van a születésnapom, amit pár családtagommal szeretnénk megünnepelni, és meghívtam őket vasárnapra. Gondoltam erre készülök fel, bevásárolok és készítek finomságokat.

- Ajándékot is fogsz kapni?

- Remélem, mindig valami meglepetéssel készülnek.

- Az jó, lesz sok gyümölcsöd, meg békád, meg kukacod - mondta elégedetten hátradőlve.

- Őszintén szólva én abban reménykedem, hogy másféle meglepetéseket kapok. Miért gondolod, hogy sok békát kapnék?

- Nálunk az erdőben az én barátaim ilyen, azt hiszem egészségesnek mondott dolgokat szoktak hozni. A mókus mogyorót, a gólya békát, a rigó kukacot, a madarak 1-1 szem olívabogyót vagy meggyet, vagy ami éppen terem. Szerencsére az elfuserált tündéreket legalább úgy megünneplik, mint a nem elfuseráltakat.

- Miért mondod mindig, hogy te elfuserált tündér vagy?

- Mert az vagyok - megadóan bólogat. - Néha sikerülnek a varázslataim, néha nem. Néha egészen más varázslat kerekedik abból, amit szerettem volna. Legutóbb egy sereg bárányfelhőt szerettem volna az égre varázsolni és helyette iszonyú füst keletkezett, viszont sokkal élesebben sütött a nap. Végül is szép volt nagyon, de nem az, amit szerettem volna.

- És hozzám miért csatlakoztál?

- Az a dolgom, hogy segítsek neked.

- Miben is?

- Hát, amibe bele fogsz. Most ebben a Csipet ügyben. Bár az igazat megvallva nem pontosan értem mi is ez?

- Komolyan mondod, hogy te tudsz nekem segíteni, aki - már ne is haragudj meg érte, de - össze-vissza varázsol! Ha makarónit szeretnék főzni, rántott csirke lesz, vagy sült béka? Ha tényleg segíteni akartok, miért nem egy nem elfuserált tündért küldtek nekem?

- Mert mind foglalt. Én vagyok csak szabadon és történetesen a nevünk is megegyezik. Tudod, én vagyok a Csipet Ella.

- Rendben Csipet Ella, akkor ma hogyan segítesz nekem?

- Hát elkísérlek bevásárolni például. Hová megyünk?

-A csarnokra gondoltam.

- Sejtettem. A végletekig unalmas egy hely. Egy teljes sor azoknak, akik nem szűkölködnek, egy sor a pór népnek és mindenféle vicik-vacak a külföldieknek - ilyenkor bájosan lebiggyeszti a szája szélét.

- Jó, hát szerinted hova menjünk?

- A végállomásra.

- Milyen végállomásra? Ez nem vonat vagy távolsági busz, hanem egy autó. Oda megy, ahová vezetem.

- Jó, akkor vezesd a végállomáshoz, légy szíves.

- Rendben. És az hol van?

- Te csak vezess és én majd szólok, ha megérkeztünk.

- Jó, de ígérd meg, hogy nem lesz útközben semmi varázslat. Csak a biztonság kedvéért, rendben?

- Rendben. Nem is akartam - és oldalról rám pislant.

- Még mindig nem vagyunk ott?

- Már nincs messze.

- Honnan tudod?

- Hát az illatokból. Határozottan állíthatom, hogy közeledünk - bíztat.

Még vagy tíz percig vezetek, kiértünk a városból, erdős, akácos részen haladunk.

- Itt fordulj be balra! És itt állj meg kérlek.

Csipet Ella

Kiszállunk. Egy nagy rét mellett állunk, balra akác-erdő. A réten millió virág szárazsággal küzdve, de pompás színekben. Ella már szalad is befelé a rétre.

- Gyere, gyermekláncfű, - kiabálja boldogan - ebből remek salátát fogsz csinálni.

- Mit is képzeltem, naná, hogy innen gyűjtjük be a vacsorára valót.

- Odanézz, ott van egy patak is a tisztás végében.

- Nem kérek békát és a vendégek sem!

- Gyere, legalább nézzük meg - és már fut is, ahogy a lába bírja, hátra se néz, követem-e.

-Ella! Csipet Ella! - kiabálok utána, de már ott liheg a patak partján egy hatalmas fűzfa alatt.

- Hát ez nem sok - és pár apró halra mutat a vízben. - Mégiscsak varázslat kell.

- Nem!

- De!

- Nem! Emlékezz a múltkorira. Csak egy vacak csokor petrezselyemre lett volna szükségünk és növesztettél egy óriási gingko biloba fát, ami el se fért a konyhában. Még jó, hogy mire jöttek a vendégek, végül sikerült valahogy eltűntetned.

- Az véletlen baleset volt, és végül sikerült helyrehoznom.

- Nem akarok ámbrás cetet látni fuldokolva ebben a cseppnyi kis patakban.

- Nem is arra gondoltam, hanem pisztrángra.

- A múltkor is csak petrezselyemre gondoltál.

- Arra akartam, de elkalandoztak a gondolataim és egy jó nagy csokor petrezselyem kúszott be mindig a fejembe a pár szál petrezselyem-levél helyett.

- Akkor azt mondd meg, hogy lett belőle végül egy Kínában honos hatalmas fa?

- Hát, azt nem tudnám pontosan megmondani.

- Na ettől féltem. Nem kérek pisztrángot! - könyörgően néz rám, ahogy csak ő tud.

- Na jó, de amíg koncentrálsz, mindig járjon a fejedben, hogy kicsi legyen.

- Jó.

folytatása következik... :)

Lassan vége a tavasznak

Amúgy is mindenki azt reklámozza, hogy „itt a nyár”. Rohanunk előre az időben, és örülünk, ha van mit várni, hogy végre bekövetkezzen. Mivel nálam minden a szezonalitás és a frissesség jegyében zajlik, pénteken találtam még egy utolsó köteg szép zöld spárgát a csarnokban, meg egy fej mosolygós, vékony levelű idei káposztát. Sosem tervezek előre, hogy mit fogok vásárolni, rábízom magamat a piaci forgatagra, és ami szembejön, abba szeretek bele. Tudom, hogy még nincs itt az ideje a friss földi paradicsomnak – hiszen a kertemben is még csak zölden forgatják a fejüket a napsugarak irányába – de a hosszú tél után nem lehet megállni, hogy bele ne kéredzkedjen a kosaramba egy-egy kiló paprika-paradicsom. A jégsalátára meg csak azért volt szükség, hogy kitámassza a többi kosárlakót, nehogy elguruljanak.

Aki még nem ismeri, feltétlenül keresse fel a Csarnok legjobb felvágottasát, én már évek óta a Szőkéhez járok, de csalódnom még sosem kellett benne, pedig általában hagyom magam rábeszélni bármire. Súlyos kosárkám mellé már kénytelen voltam kérni egy zacskót a bécsi virslinek meg a Serrano sonkának, aminek nem lehetett ellenállni. Még akadt egy szabad kezem így a hentestől (Józsi) kértem egy kis darált húst nehezéknek, nehogy kibillenjek az egyensúlyból. A darabka füstölt libamellet kóstolóba kaptam, mert tudja, hogy szeretem a szalonnát és remélhetőleg ettől az akciójától már kibírom hazáig, anélkül, hogy felvásárolnám a Csarnok többi részlegét is.

Régen a sashalmi piacon állt egy furgon, ahonnan lehetett vásárolni Cserpes tejtermékeket, fél éve felújították a piac területét, így az ilyen fajta mozgó-árus kereskedelem megszűnt. Öröm az ürömben, hogy így kérésre csütörtökönként házhoz jön Csaba és Viki – a Boci-mobil lelkes kis csapata -, és az utca népe a „Boci-boci tarka” hallatán szalad is a furgonhoz. Tej, tejföl kihúzva a bevásárló listáról.

Hazafelé azért még beugrottam a pékségbe kenyérért, és a közértbe mozarella sajtért. A péntek délutáni testedzést ezennel kipipálhattam, megvolt a tereptúra, a súlyemelés, és a szauna-jóga. Szerencsére amire még szükségem lett volna a hétvégi menühöz, az otthon lapult a kamrában, így csak le kellett akasztani egy csípős kolbászt, és egy füstölt szalonnát, ezt nem bízom a hentesre, inkább magam csinálom. 

Így született az első júniusi hétvégi menü:

• ·         Szombatra: friss lecsó virslivel és kolbásszal,
• ·     Vasárnapra: Előételnek mozarellás paradicsomos jégsaláta olasz saláta-öntettel, spárga krémleves spárgafejekkel és friss káposztából készült töltött káposzta.

Ebben a hőségben a desszert nem is lehetett volna más, mint jéghideg fagylalt. De mivel a fagyi tölcsérben finom, és a helyi parkban a kedvenc padomon kell elfogyasztani, ezért útra keltünk a cukrászdába. Kis séta kellett is, hogy az ebédet ledolgozzuk. Persze a fagylaltos pult előtti nagy tolongástól sosem lehet látni, hogy aznap éppen mi a kínálat, ezért amikor odaesem végre a pult elé - ahová a mögöttem állók préselnek oda - , az első fagylalt nevét mondom, amit éppen le tudok olvasni, mert különben felnégyel a várakozók sora. Ez a bevált módszer random-fagyi szerezésre.

Vasárnap este még Berci kutya is elégedett volt, a múlt hétről maradt zóna-adag marhapörkölttel és túrós csuszával. Kapott egy kis maradék ratatuille-t is, de azt nem kérte. Ha akarná se tudná letagadni, hogy magyar pásztor kutya.