CSIPET ELLA - KAPOR

Pedig biztosan vettem kaprot. Hová a manóba tudtam elpakolni? A hűtő 3 fiókjának egyikében sincs. A kosárban nem maradt. Vízbe nem tettem, különben itt állna az asztalon. Meg lehet persze enni a harcsapaprikást túrós csuszával kapor nélkül is, de nem az igazi.

Valami por hullik a konyhában, sárgás-fehér színű és…

- Hapci, hapci!- és igen prüszkölnöm kell tőle. Mi a csuda lehet ez?

Felnézek, mert fentről jön, az biztos. Csipet Ella fenn ül a konyhaszekrény tetején, halál nyugiban lóbázza a lábát és szórja ki a fehér borsomat a zacskóból.

- Hapci! – tüsszentek ismét – Szia Ella! Te mit csinálsz ott fönn?

- Hívtál. Illetve úgy éreztem a segítségemre van szükséged.

- Hát nem is tudom. Hapci! Nem hagynád ezt abba?

- Mit?

- Hogy szórod ki a borsomat?

- Ez a borsod? Olyan szép színe van, mint a virágpornak. Azt gondoltam, örömet szerzek vele neked.

- Persze, nagyon örülnék, ha virágpor lenne, de ez bors.

- Ó!!! Bocsánat. Na, akkor kell az a kapor, vagy sem?

- Attól függ, hogyan szeretnéd előteremteni?

- Hát, varázsolok neked.

- Nem, az annyira nem jó ötlet.

- Jó vagy nem jó, ha egyszer ottfelejtetted a zöldségesnél, amit vettél, akkor nem látok más megoldást.

- Ott felejtettem a zöldségesnél?

- Hááát, a paradicsomos zacskó alatt volt.

- És miért nem szóltál?

- Mert nem voltam ott. Csak láttam.

- Ismét kérdem, kérsz kaprot?

- Najó, kérek.

- Akkor maradj csendben egy kicsit.

- Hapci!

- Mondom, maradj csendben.

- Próbálok.

Azzal lekászálódik a szekrény tetejéről, előveszi a varázsfonalait, leül a konyha közepére a bors-szőnyegre, és mormol.

A mosogatóból szép nagy csokor kapor kezd kinőni, a csempék közül pedig, mik azok? Nem kukacok; gyalult tök-szeletek potyognak a munkaasztalra! Míg Csipet Ella elégedetten nyugtázza a szép kaprot, én azon kapom magam, hogy igyekszem észrevétlenül összegyűjteni a temérdek gyalult tök csíkot, de persze nem sikerül. Lebukom.

-         - Te mit szedsz? - kérdi Csipet Ella.

- Ha jól sejtem; gyalult tököt - mondom zavartan.

- És az hogy került ide?

Csipet Ella

- Szerintem te varázsoltad.

- Én? – kerekedik el a szeme.

- Teljesen úgy tűnik.

- Az lehetetlen.

- Itt van, vagy nincs?

- Mire gondoltál, miközben varázsoltam?

- Kapros tökfőzelékre - vallom be alig hallhatóan.

- Megint bele ütötted az orrodat.

- De hát én nem tudok varázsolni!

- Mégis mindig sikerül. Emlékezz a pontyokra.

- Emlékszem. Lehet azt elfelejteni?! De akkor is, én nem szólhatok bele.

- Ha nem szólhatnál bele, nem lennének itt a tökjeid.

- Az én tökjeim? Szépen vagyunk!

- Nem is én gondoltam rájuk!

- Jól van na, ezen ne veszekedjünk. Itt vannak, majd lesz belőlük finom tökfőzelék, kapor is van bőven, úgyhogy semmi vész.

- Azért én nem értem miért pont mindig velem történik ilyesmi. Ezért vagyok elfuserált tündér.

- Hopp! Valami eszembe jutott. Nem lehet, hogy csak túlérzékeny vagy? Érzékenyebb, mint a többiek? És az is megtörténik a varázslataid közben, amit nem te kívánsz, hanem bárki, aki ott van a közelben?

more...

- Bárki nem lehet, csak olyan, aki közel áll hozzám.

- Najó, van valaki otthon olyan, aki közel áll hozzád?

Csipet Ella-nem akarok hinni a szememnek, de elpirul…

- Hacsak nem a Varázsló Béla - mondja végül.

- Ló Béla?

- Varázsló Béla! Ha lehet, akkor együtt játszunk, meg gyakorolunk. Úgy értem varázsolni. Legutóbb, amikor pöttyös zebrára koncentráltam, sikerült egy rakás pityókás Zorbát varázsolnom. De nem kérdeztem meg, mire gondolt közben. Talán mégsem vagyok annyira elfuserálva? Most mennem kell. További szép napot! Sok szerencsét a harcsa paprikással meg a tökkel.

- Köszönöm. Sok szerencsét!

CSIPET ELLA - KIRÁNDULÁS 3.

Virágok, gyermekláncfű, csalán, üres mentőláda a csomagtartóban. A kocsi illatozik, mint egy rét. Nem megyek gyorsan, így jól látom az út mellett parkoló rendőrautót, és a neki támaszkodó rendőrt, aki Zénót meglátva, azonnal leint. Ella ilyenkor eltűnik, illetve mindenről értesül, de olyan, mintha ott sem lenne, és nem is látom. Meg más se.

- Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés.

- Jó napot!

- Kérem a forgalmit, jogosítványt, személyi igazolványát - átnyújtom.

- Ez rendben is lenne. A zebra a magáé?

- Ja, hogy a zebra? Nem, csak elviszem egy darabon, hogy ne kelljen annyit gyalogolnia - a rendőr elég furcsán néz.

- Világos. Akkor még az elakadásjelzőt és a mentőládát ha megmutatná nekem a csomagtartóban!

- Természetesen - ugrom ki, és nyitom a csomagtartót.

- Jó nagy baleset mellett haladhattak el, ha ennyi kötszert kellett elhasználni - mondja a rendőr.

- Nem, nem baleset volt, ebbe akartuk tenni a pontyokat, de elúsztak - mondom szomorúan.

- Maga meg a Zebra?

- Nem, Ella és én.

- Ki az az Ella?

- Nos, Ella egy elfu… akarom mondani egy tün…. vagyis a barátnőm, egész biztosan az, csak nem mindig úgy alakulnak a dolgai, ahogy szeretné. Most is rengeteg gondunk volt ezekkel a halakkal, meg Zénóval.

- Zénóval?

- Igen, Zénó a zebra.

- Aki itt lakik a közelben?

- Nos, igen, azt hiszem.

- És ez a lelegelt rét itt a csomagtartóban?

- Gyógyfüvek. Teát készítek belőlük.

- Na, az magára fér. Aztán eleget igyon! Viszontlátásra.

- Minden jót!

Huh. Ez rosszabbul is elsülhetett volna.

- Tényleg a barátnőd vagyok? - kérdezi mellettem egy vékony hangocska, és most veszem csak észre, hogy Csipet Ella már megint ott feszít mellettem az ülésen.

- Fontos ez neked?

- Csak akkor, ha neked is az.

- Akkor, igen, azt hiszem. A barátnők nem tökéletesek. Néha elmondanak dolgokat másoknak, amiket nem kellene, de igyekeznek melléd állni, ha rászorulsz. Közben segítenek is, de nem mindig úgy, hogy az jól sül el. Szóval, szerintem te teljesíted ezeket a feltételeket.

- De a legfontosabbat nem mondtad.

- Mit?

- Hogy a barátnőket szeretik.

- Igazad van. Mindezekért és mindezek ellenére. Ettől olyan erős szövetség egy barátság.

- De jó, akkor én most egy elfuserált de szeretett tündér-barátnő vagyok.

- Ahogy mondod.

- Állj meg, itt kell kitennünk Zénót.

- Szia Zénó! Örülök, hogy találkoztunk, remélem hamar begyógyul a lábad.

- Sziasztok! Tudod Ella, csak fütyülj, ha kellek és jövök.

Csipet Ella

Azzal már ott sem volt. Eltűnt, mint szürke zebra a ködben. Illetve most, hogy beszélek róla beugrik, hogy volt benne egy kék csík, hátul, közvetlenül a fara felett. Genetikailag nem igazán lehetséges, hacsak nem egy kék cinkével keresztezték, de ennek igazán kicsi a lehetősége.

- Mondd Ella, vannak elfuserált tündér-zebrák is?

- Nincsenek - rázza a fejét határozottan Ella. - Egyáltalán nincsenek.

- Már azt hittem…

- Rosszul hitted.

Közben megérkezünk a csarnokhoz.

- Most itt hagylak, itt egyedül is boldogulsz. Csak ne költs oly sokat mint a múltkor, mert akkor nem marad vattacukorra, amit pedig nagyon szeretek.

- Rendben Ella, nem veszek túl sok mindent, csak mindenből egy „ csipet”-et.

Végre beveszem magam a csarnokba, ahogyan már reggel is terveztem.

Első fejezet vége.

CSIPET ELLA - KIRÁNDULÁS 2.

Előveszi zsebéből a selyem-fonalait. Csipet Ellának nem varázspálcája van, hanem 7 selyem zsinórja, a szivárvány színeiben. Amikor varázsol, előbb koncentrál, aztán végighúzza a zsinórjait a földön, asztalon, vizen, akárhol, és aztán jön a varázslat, vagy általában a meglepetés. Már koncentrál is. Törökülésben ül a parton, a szeme csukva, szája alig mozog, de mormol valamit. Én is koncentrálok, a pontyfilére, amit készen szerettem volna megvásárolni a csarnokban.

Ebben a pillanatban mozdulnak a selyem-fonalak. És a patakból egy pici tó keletkezik, melyben nyüzsögnek a nem túl nagy pontyok. 

Egymásra nézünk, mindketten hitetlenkedve. Végül Ella szólal meg:

- Bele ütötted az orrodat?

- Én? Mibe?

- Hát a varázslatomba.

- Tudok én olyat?

- Azt hiszem. Talán. Mire gondoltál miközben dolgoztam?

- Hát…. pontyfilére, meg a csarnokra.

- Na tessék, te fuseráltad el! - mondja durcásan.

- Nincs itt semmi elfuserálva, pontosan pontyot szerettem volna.

- Én meg pisztrángot.

- Szerintem örüljünk annak, ami van. Különben is mit várhat az ember egy végállomástól? Legközelebb hamarabb kiszállunk. Mondjuk az utolsó előtti állomásnál. Ki tudod őket csiribízni a tóból? Nálam semmi erre alkalmas eszköz nincs.

- Egy vödröd csak akad a kocsiban.

- Nem hiszem. Ide nézz, van itt egy mentőláda. Kiszedem belőle, ami benne van és akkor ebbe tudjuk tenni a halakat.

- Hadd nézzem! - és tüzetesen megvizsgálja alulról és fölülről, belülről és kívülről. - Azt hiszem pont jó lesz.

- És vajon, hogy mennek bele a halak a dobozba?

- Azt bízd rám, menjél nyugodtan és szedjél egy kis gyermekláncfüvet.

- De semmi varázslat, ugye?

- Nem ígérhetek semmit.

- Nem kell megígérned, csak ne csináld. Rendben?

- Persze.

Csipet Ella

Már egy órája szedem az gyermekláncfüvet, meg a csalánt, az jó lesz levesnek. Aztán más virágokat is csokornak, majd az asztal közepére. Végül feltűnik Ella, és egy zebrát vezet az egyik kezével, másik kezében üresen himbálódzik az üres mentőláda.

- Jaj nekem - szakad ki belőlem. - Zebrára semmi receptem sincs. És most bele sem szólhattam, mert ott se voltam és még csak nem is gondoltam zebrára.

-Ő itt Zénó, mondja Ella és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

- Jutka - mondom - örvendek! És hol vannak a halak?

- Elúsztak, amikor a tó visszaváltozott patakká. Zénó megpróbált nekem segíteni kihalászni őket, de végül rácsapódott a lábára a mentőláda és mire segítettem neki leszedni, már egy huncut hal sem volt sehol.

- És akkor most mi lesz a vacsora? - igazság szerint egy pillanatra Zénóra gondoltam, aztán elszégyelltem magam.

- Megyünk a csarnokba - mondja Ella könnyedén.

- És Zénóval mi lesz?

- Őt elvisszük egy darabon hazafelé, aztán kitesszük.

-Valóban? Egy autóstoppos zebra, aki Gödöllő környékén lakik.  Remélem, befér a kocsiba.

Ella bepattan mellém, az anyósülésre, Zénó valahogy hátra kerül, az ajtókat mindkét oldalon be lehet csukni, tehát benn van.

hamarosan folytatjuk...

CSIPET ELLA - KIRÁNDULÁS 1.

Csipet Ella nem mindennap csatlakozik hozzám. Tulajdonképpen képtelen lennék megmondani, milyen alkalmak során bukkan fel, de néha megjelenik és akkor furcsán alakul az a nap.

Péntek reggel az autómban vezettem a munkahelyem felé, amikor megjelent mellettem az ülésen. Be is volt kötve, ahogy kell.

- Mit csinálsz ma? - kérdezte.

- Tudod, most van a születésnapom, amit pár családtagommal szeretnénk megünnepelni, és meghívtam őket vasárnapra. Gondoltam erre készülök fel, bevásárolok és készítek finomságokat.

- Ajándékot is fogsz kapni?

- Remélem, mindig valami meglepetéssel készülnek.

- Az jó, lesz sok gyümölcsöd, meg békád, meg kukacod - mondta elégedetten hátradőlve.

- Őszintén szólva én abban reménykedem, hogy másféle meglepetéseket kapok. Miért gondolod, hogy sok békát kapnék?

- Nálunk az erdőben az én barátaim ilyen, azt hiszem egészségesnek mondott dolgokat szoktak hozni. A mókus mogyorót, a gólya békát, a rigó kukacot, a madarak 1-1 szem olívabogyót vagy meggyet, vagy ami éppen terem. Szerencsére az elfuserált tündéreket legalább úgy megünneplik, mint a nem elfuseráltakat.

- Miért mondod mindig, hogy te elfuserált tündér vagy?

- Mert az vagyok - megadóan bólogat. - Néha sikerülnek a varázslataim, néha nem. Néha egészen más varázslat kerekedik abból, amit szerettem volna. Legutóbb egy sereg bárányfelhőt szerettem volna az égre varázsolni és helyette iszonyú füst keletkezett, viszont sokkal élesebben sütött a nap. Végül is szép volt nagyon, de nem az, amit szerettem volna.

- És hozzám miért csatlakoztál?

- Az a dolgom, hogy segítsek neked.

- Miben is?

- Hát, amibe bele fogsz. Most ebben a Csipet ügyben. Bár az igazat megvallva nem pontosan értem mi is ez?

- Komolyan mondod, hogy te tudsz nekem segíteni, aki - már ne is haragudj meg érte, de - össze-vissza varázsol! Ha makarónit szeretnék főzni, rántott csirke lesz, vagy sült béka? Ha tényleg segíteni akartok, miért nem egy nem elfuserált tündért küldtek nekem?

- Mert mind foglalt. Én vagyok csak szabadon és történetesen a nevünk is megegyezik. Tudod, én vagyok a Csipet Ella.

- Rendben Csipet Ella, akkor ma hogyan segítesz nekem?

- Hát elkísérlek bevásárolni például. Hová megyünk?

-A csarnokra gondoltam.

- Sejtettem. A végletekig unalmas egy hely. Egy teljes sor azoknak, akik nem szűkölködnek, egy sor a pór népnek és mindenféle vicik-vacak a külföldieknek - ilyenkor bájosan lebiggyeszti a szája szélét.

- Jó, hát szerinted hova menjünk?

- A végállomásra.

- Milyen végállomásra? Ez nem vonat vagy távolsági busz, hanem egy autó. Oda megy, ahová vezetem.

- Jó, akkor vezesd a végállomáshoz, légy szíves.

- Rendben. És az hol van?

- Te csak vezess és én majd szólok, ha megérkeztünk.

- Jó, de ígérd meg, hogy nem lesz útközben semmi varázslat. Csak a biztonság kedvéért, rendben?

- Rendben. Nem is akartam - és oldalról rám pislant.

- Még mindig nem vagyunk ott?

- Már nincs messze.

- Honnan tudod?

- Hát az illatokból. Határozottan állíthatom, hogy közeledünk - bíztat.

Még vagy tíz percig vezetek, kiértünk a városból, erdős, akácos részen haladunk.

- Itt fordulj be balra! És itt állj meg kérlek.

Csipet Ella

Kiszállunk. Egy nagy rét mellett állunk, balra akác-erdő. A réten millió virág szárazsággal küzdve, de pompás színekben. Ella már szalad is befelé a rétre.

- Gyere, gyermekláncfű, - kiabálja boldogan - ebből remek salátát fogsz csinálni.

- Mit is képzeltem, naná, hogy innen gyűjtjük be a vacsorára valót.

- Odanézz, ott van egy patak is a tisztás végében.

- Nem kérek békát és a vendégek sem!

- Gyere, legalább nézzük meg - és már fut is, ahogy a lába bírja, hátra se néz, követem-e.

-Ella! Csipet Ella! - kiabálok utána, de már ott liheg a patak partján egy hatalmas fűzfa alatt.

- Hát ez nem sok - és pár apró halra mutat a vízben. - Mégiscsak varázslat kell.

- Nem!

- De!

- Nem! Emlékezz a múltkorira. Csak egy vacak csokor petrezselyemre lett volna szükségünk és növesztettél egy óriási gingko biloba fát, ami el se fért a konyhában. Még jó, hogy mire jöttek a vendégek, végül sikerült valahogy eltűntetned.

- Az véletlen baleset volt, és végül sikerült helyrehoznom.

- Nem akarok ámbrás cetet látni fuldokolva ebben a cseppnyi kis patakban.

- Nem is arra gondoltam, hanem pisztrángra.

- A múltkor is csak petrezselyemre gondoltál.

- Arra akartam, de elkalandoztak a gondolataim és egy jó nagy csokor petrezselyem kúszott be mindig a fejembe a pár szál petrezselyem-levél helyett.

- Akkor azt mondd meg, hogy lett belőle végül egy Kínában honos hatalmas fa?

- Hát, azt nem tudnám pontosan megmondani.

- Na ettől féltem. Nem kérek pisztrángot! - könyörgően néz rám, ahogy csak ő tud.

- Na jó, de amíg koncentrálsz, mindig járjon a fejedben, hogy kicsi legyen.

- Jó.

folytatása következik... :)